jablonczay
jablonczay
jablonczay
jablonczay
jablonczay
jablonczay

Versek

Jablonczay Lenke

Mit tudom én 

Mit tudom én, hogy élek-e,

hogy van-e a létemnek üteme?

Mit tudom én, hogy te ki vagy,

szirt-e, vagy nádszál; ingatag?

S kinek sose volt senkije,

leszel-e hát valakije?

Valakinek valakije,

Szent Máriának Józsefe.

 

Szabó Magda

Valóban

Mi van a fejünk felett?

Mi van? Micsoda jel?

A tavasz puha szája

csak sír, és nem felel,

 

és nem felel a nappal

és nem felel az éj,-

de hallgat-e valóban,

aki csak nem beszél?

 

 

Szabó Magda

Fű....

Oly kis lelkem van, hogy ilyen parányi

nincs senkinek talán.

Beszélek én, de hangom is pici,

hát nem figyelsz reám,

azt sem tudod,

hogy katona vagyok,

mert én nagyon kis katona vagyok,

engem nem is látsz, csak a kardomat;

van ám sok kardom, forgatom,

villogtatom, suhogtatom,

még tisztelgésre is kirántom,

szigorú az én kapitányom,

nem szól, de süvölt cudarul,

fél ám a bokor, lelapul.

S tudod,

én olyan katona vagyok,

hogy nem magam ülöm meg a lovat,

hanem a lovam engem:

csiga meg lepke meg esőcsepp

meg szöcske ül a nyeregben,

de nem haragszom, oly piciny szívem van,

nem fér abba harag,

ha indulok, megyek gyalog,

viszem a lovamat,

s ha fáradok

se búsulok,

inkább dúdolgatok,

este, ha feljön a csillag,

elhallgatok.

 

Hajolj felém, tanulj meg engem,

próbáld meghallani csepp hangomat,

hogy rám ismerj, ne légy olyan magad,

olyan tökéletesen egymagad,

ha egyszer neveden szólítalak

a föld alatt,

s feléd fordítom sose látott,

igazi arcomat